Új fordulat, kapaszkodjunk: az iskolai mobilhasználat korlátozása kevés lesz – tovább kell lépni

Hogy kés, villa, okosteló gyerek kezébe nem való, az talán egyre inkább kezd átmenni a köztudatba – friss hír, hogy

míg tavaly ugyanez az arány még bő 70 százalék volt.

De hogyan hat a kicsik kognitív fejlődésére vagy pszichoszociális egészségére az, ha a szüleik használnak a jelenlétükben okostelefont és hasonló kütyüket? – ennek a kérdésnek jártak utána ausztrál kutatók, végigelemezve a témában tíz különböző országban végzett eddigi vizsgálatokat, az ötévesnél fiatalabbakra fókuszálva.

az eredmények mégis tanulságosak. Először is: úgy tűnik, teljesen mindegy, hogy a szülő csak rövid időkre kapkodja elő a telefonját vagy huzamosabb ideig, aktívan azzal szórakoztatja magát, a gyerekekre gyakorolt hatás egyformán negatív. Logikus is: az interakciók természetes folyamata mindkét esetben megakad, a kicsik mellőzve érezhetik magukat, illetve az lehet a benyomásuk, hogy versengeniük kell a szülő figyelméért.

A tanulmányok egybehangzó megállapítása szerint

– ha nem is drámaian, de statisztikailag jelentős mértékben. Olyan képességek tartoznak ide, mint a figyelem, a különböző műveletek elvégzése és az önszabályozás, azaz csupa olyan tényező, amelyek hiányában nemcsak iskoláskorban, de egész életen át boritékolhatók a kudarcok. Amikor a felnőtt és a gyerek fél órán keresztül együtt várakozik valahol, az kiváló alkalom a „mentálisan stimuláló” tevékenységekre, így például a hosszan tartó, kétségkívül fárasztó kérdezz-felelekre – mutatnak rá a szakemberek –,

Hasonló összefüggést tártak fel az elemzett tanulmányok a szorongásos és hangulatzavarok tekintetében, valamint a viselkedési problémák és a figyelemzavaros hiperaktivitás (becenevén ADHD) terén. Ami persze nem azt jelenti, hogy minden egyes efféle zavar a szülők sara – a kutatók hangsúlyozzák is, hogy nem lelkiismeret-furdalást akarnak okozni, sőt, még csak nem is ok-okozatról beszélnek, hanem egyenes arányosságokról és szembetűnő összefüggésekről; a tudatosítást azonban nem tartják haszontalannak. Kegyetlenül hangzik, de úgy tűnik, érdemes lehet fejben lefuttatni egy ellenőrzőlistát, valahányszor szoptatás, játszóterezés vagy váróteremben ülés közben rájön a szülőre az okostelefonozhatnék:

Bevallom, olykor oda-odasandítok a buszon-villamoson, ha egy apuka-anyuka végigmobilozza az utat (a múltkor épp egy 2-3 hónapos csöppség fejétől 2-3 centire tartva a telefont), hogy meglessem, mi az a rettentő fontos interneteznivaló, hátha megnyugodhat a pedagógus énem, hogy tényleg halaszthatatlan a teendő –

Ránézésre filmsorozat, műkörömtippek, beszélgetős műsor, mikor mi. Ennél csak a facebookozás tűnik gyakoribbnak. Hogy tudott eddig ennyi sok generáció felnőni úgy, hogy senkinek a szülei nem értesültek a négyeshatoson arról, hogy adott pillanatban hol nyaral egy volt osztálytársuk vagy mit tart megosztásra érdemesnek a másodfokú unokatestvérük?!

Végezetül a különféle vizsgálatok azt is megállapították, hogy

(aki bár fizikailag jelen van, valójában elérhetetlen) – a kutatók meg is említik, hogy ha már a szülőnek a közös tevékenység közben mindenképp interneteznie kell, célszerű bevonni a kisgyermeket is, az ugyanis enyhítheti a lehetséges negatív hatásokat. Az viszont a vizsgálatok alapján a lehető legvilágosabb: nem meglepő módon

– az új német oktatási miniszter épp ezért már be is lengette, hogy elővennék ez ügyben az apukákat-anyukákat, náluk és az ő személyes magatartásuknál kezdve a mobilügyi nevelést.

bármely érintett önállóan is kifundálhat magának és családjának egy jó kis szünidei kihívást a minél kevesebb mobilozás és a minél több „mentálisan stimuláló” együttlét érdekében – tanítók és tanárok tömegei rebegnének hálát, ha szeptemberben e tekintetben kognitív teljesítményekre kész állapotban, kisimultan kapnák vissza az összes tanítványukat.

***

(Nyitókép: Mirkó István / Magyar nemzet)